(kalandturak) Nepál-Tibet négy keréken      
Járja be velünk Nepál és Tibet csodálatos tájait! Az utazás során eljuthat a Himalája több ezer méteres vonulatai közt megbúvó kolostorokhoz és a híres Potala palotához. Az ősi emlékhelyek megtekintése mellett gyönyörködhet türkiz színű hegyi tavakban és trekkingelhet a világ legmagasabb hegységében.
Részletes program:
1. nap: Budapest - Kathmandu
Indulás Budapestről Kathmanduba.

2. nap: Kathmandu (R,V)
Érkezés Nepál fővárosába, Kathmanduba. Transzfer a szállodába, majd a nap hátralevő részében szabad program.

3. nap: Kathmandu (R,V)
Reggeli után a Godavari Phulchoki trekking túrán veszünk részt Kathamndu völgyében. Éjszaka Kathmanduban.

4. nap: Kathmandu – Nagarkot (R,V)
Reggeli után Nagarkotba megyünk és 2-3 órás trekking túrán veszünk részt. Éjszaka Nagarkotban.

5. nap: Nagarkot – Kathmandu (R,V)
A mai nap során megnézzük a Kathmandu belvárosától 6 kilométerre található Boudhanath sztupát. A nyolcszögletű alaprajzú sztupa az i.sz. 5. században épült és a világ egyik legnagyobb ilyen építménye.
Ellátogatunk a szent Bagmati folyó partján álló Pashupatinath templomhoz is. A Sivának szentelt templom kétszintes arany tetőzettel rendelkezik, az ajtók pedig ezüstből vannak. A templom egyes feljegyzések szerint már az i.sz. 4. század előtt is működött.
A nap utolsó állomása Bhaktapur városa. A középkori város 14 kilométerre keletre található a fővárostól 1401 méter magasan, itt volt a Malla uralkodók egyik királyságának központja. A Hívek városának is hívják a települést és ez a város őrizte meg talán leginkább ősi vonásait, kulturális és építészeti műemlékeit. A városnézés során megtekintjük az Oroszlán Kaput, az 55 ablakú Palotát és a galériát is. Éjszaka Kathmanduban.

6. nap: Kathmandu - Zhangmu (2500m) 123km / Nyalam (3750m) (R)
Kora reggel elhagyjuk Kathmandut és a gyönyörű nepáli tájon elautózunk Kodariba, amely a nepáli-tibeti határon fekszik. A belépési engedélyek elintézése után a már tibeti Zhangmu/Nyalam felé vesszük az irányt.

7. nap: Shegar (4050m) 244km (R)
A mai napon elhagyjuk a dús növényzetű zöld dombokat és a száraz, kopár Tibeti fennsíkra utazunk. Utunk során több magas hágón megyünk keresztül, ilyen például a Lalung La (5050m), ahonnan kedvező időjárás esetén lélegzetállító kilátás nyílik a Himalájára és a Mount Everestre. Éjszaka Shegarban.

8. nap: Shigatse (3900m) 244km (R)
A Nepál-Tibet Barátság úton folytatjuk utunkat, magányos apátságok és nomád pásztorok táborhelyei között. Utunk legmagasabb pontját Gyamtso La-nál (5220m) érjük el, mielőtt ismét sík területekre érkezünk. Tibet második legnagyobb városába, Shigatse-ben ér véget a mai napi utazás, az éjszakát is itt töltjük.

9. nap: Gyantse (3950m) 90km (R)
Reggeli után ellátogatunk a Tashilhumpo apátságba, amely Tibet egyik legnagyobb működő apátsága. Ezután Gyantse-be utazunk és megnézzük a Pelkor Chode apátságot és a Gyantse Kumbum sztúpát. Az éjszakát Gyantse-ben töltjük.

10. nap: Lhásza (3650m) 261km (R)
Ma egy nagyon látványos utazásban lesz részünk, amelynek során Karo La-nál (5045m) megcsodálhatjuk azt a gleccsert, amely az úttól mindössze néhány száz méterre található. Nagartse kisvárosa mögött az út egy gyönyörű türkizvizű tó, Yamdroktso mellett vezet kb. 20 km hosszan. Keresztezzük Kamba La-t (4794m.), majd Lhásza-ba érkezünk, ahol az éjszakát is töltjük.

11. nap: Lhásza (R)
Reggeli után alkalmunk nyílik a Potala felfedezésére, amely a Dalai Lámák téli rezidenciájaként működött. A hatalmas palotában több mint 1000 szoba található. Az épületet 1693-ban fejezték be teljesen és ma is a világ egyik építészeti csodájaként tartják számon.
Délután a Lhásza óvárosában található Jokhang templomot keressük fel, ahol Tibet legbecsesebb vallási kegytárgyát őrzik, az arany Shakyamuni buddhát. A szobor Wen Cheng kínai hercegnő esküvői ajándéka volt, amikor feleségül ment Songtsen Gempo, tibeti királyhoz. A templom környékén található a Barkhor piac, amely Lhásza társadalmi és vallási központja. Éjszaka Lhászaban.

12. nap: Lhásza (R)
Reggeli után kirándulást teszünk Lhásza környékén. Lhásza központjától 8 km-re nyugatra fekszik Drepung, amely valaha a világ legnagyobb kolostora volt 10.000 szerzetessel. Először a dombra épült apátsághoz megyünk fel, amelynek tetejéről csodás kilátás nyílik Lhásza városára. Ezután ellátogatunk a másik híres Gelugpa apátsághoz is, Serába. Ez Lhásza központjától 5 km-re északra fekszik és bár nem olyan hatalmas, mint a drepungi apátság, nagyon hangulatos és több kisebb templommal van körülvéve. Éjszakára visszatérünk Lhásza-ba.

13. nap: Lhásza (3650m) - Kathmandu (1300m) (R)
Reggeli után transzfer a reptérre és utazás vissza Kathmanduba. Érkezés után transzfer a szállodába és a nap hátralevő részében szabad program. Éjszaka Kathmanduban.

14. nap: Kathmandu - Budapest (R)
Délelőtt városnézés Kathmanduban. Megtekintjük a Swoyambhunath sztupát, a Kathmandu
Durbar teret és a Kumari templomot. A palotákkal és templomokkal körülvett Durbar tér az UNESCO világörökséghez tartozik, itt zajlott a mindenkori nepáli király koronázási ünnepsége. Megtekintjük a Kumari templomot is, amely az Élő Istennő szentélye. Kumarit a Szűz Istennőnek nevezik és több sajátossága is van: a Newari kasztból kell választani és nem lehet semmilyen testi sérülése, valamint a pubertáskor után új Kumarit kell választani helyette. Kumari temploma mellett van Kasthamandap, amelyről az a legenda él, hogy a 16. században egyetlen fa törzséből építették. Kathmandu erről a templomról kapta nevét. Ezt követően pedig a Swayambhunath sztupához indulunk, amely az ország legrégibb szent helye. A hagyomány szerint az építmény 2 ezer éves. A sztupa 3 km-re nyugatra található Kathmandutól a hasonló nevű völgyben, egy 77 méter magas dombon, csodálatos kilátással az egész völgyre. A sztupa a legöregebb ilyen építmény Nepálban és 1979-től az UNESCO világörökség részét képezi.
A program után transzfer a repülőtérre és indulás vissza Budapestre.

15. nap:Budapest (R)
Érkezés Budapestre.


Az ár tartalmazza:
- A szárazföldi transzfereket angol nyelvű vezetővel a repülőterek és a szállodák, valamint a programban szereplő nevezetességek között
- A programban szereplő kirándulásokat, városnézéseket helyi angol nyelvű idegenvezetővel, 10 fő felett magyar csoportkísérővel
- A belépők árát a programban szereplő nevezetességekbe
- Összesen 12 éjszaka szállást Nepálban 3-4 csillagos szállodában, kétágyas szobában reggelivel, a tibeti túra során vendégházakban reggelivel
- Ellátást a programban jelöltek szerint (R- reggeli, E- ebéd, V- vacsora)


Az ár nem tartalmazza:
- A nemzetközi retúr repülőjegy árát illetékkel a Budapest - Kathmandu szakaszon: kb. 200.000 - 220.000 Ft / fő illetékkel együtt
- A Lhásza-Kathmandu egyirányú repülőjegyet illetékkel: kb. 380 USD / fő
- BBP- és stornó biztosítás (nem kötelező)
- A programban nem szereplő étkezéseket
- Az egyéb személyes kiadásokat
- A nepáli vízum díját (25 USD / fő)
- A tibeti vízum díját (114 USD / fő)


Megjegyzés:

Helyi angol nyelvű idegenvezetéssel utasaink saját maguk választhatják meg az indulás időpontját. Az általunk megadott időpontok a magyar idegenvezetővel induló utakra vonatkoznak.

Az ajánlatban szereplő árak a CIB bank kereskedelmi árfolyamán max. 200 USD / HUF árfolyamig érvényesek.
Részvételi díj (Ft/fő, két ágyas ellátás esetén | egy ágyas felár):
2-3 fő, helyi angol nyelvű idegenvezetővel
350 000 Ft / 66 000 Ft
4-7 fő, helyi angol nyelvű idegenvezetővel
300 000 Ft / 66 000 Ft
8-9 fő, helyi angol nyelvű idegenvezetővel
285 000 Ft / 66 000 Ft
10 fő felett, magyar idegenvezetővel
395 000 Ft / 66 000 Ft
15 fő felett, magyar idegenvezetővel
330 000 Ft / 66 000 Ft
Időtartam:
15 nap
Helyszín:
Nepál - Tibet
Indulási időpontok:
2010. augusztus 26.
Kapcsolodó linkek: