 |
Peking-Tibet vasúton és Nepál terepjáróval |
|
Vonatozzon keresztül a világ egyik legnagyobb országán, Kínán! Pekingből kiindulva a Tibeti fennsíkon keresztül juthat el Tibet misztikus fővárosába, Lhaszába. A város és környékének felfedezése után terepjárón utazva kelhet át a hegyeken a szomszédos Nepálba, ahol megismerheti a himalájai ország legfontosabb kulturális látnivalóit.
Részletes program:
1. nap: Budapest
Indulás Budapestről.
2. nap: Peking (R,E)
Érkezés Pekingbe, majd transzfer a szállodába, a szobák elfoglalása. Rövid pihenő után városnézésre indulunk, amelynek során megtekintjük a Tien Tan-t (Az Ég Temploma), ahol Kína legismertebb templomcsarnokai láthatók. A templom 273 hektáros területen fekszik, így területe négyszer akkora, mint a Tiltott Városé. A templomot szintén Jung-lo császár építtette, és kezdetben az Égnek és a Földnek szóló áldozatok bemutatására szolgált. A Föld templomának felépítése után már csak ez utóbbi funkciója maradt meg.
Az éjszakát Pekingben töltjük.
3. nap: Ming-sírok, Nagy Fal (R,E)
Reggeli után kirándulás a Pekingtől 50 kilométerre lévő Ming sírokhoz, a kínai császári dinasztiák sírjaihoz. A sírokhoz vezető több kilométer hosszú út mentén állat- és emberlakokat ábrázoló szobrok állnak. A XV. században ismét Peking lett a kínai birodalom fővárosa, így ettől kezdve 13 uralkodót temettek el a Ming császárok sírkertjében. A sírok közül talán a legszebb Wan-li császár síremléke, amely 1587-ben készült el. A 27 méterrel a felszín alatt elhelyezkedő impozáns sírkamrát Földalatti Palotának is nevezik.
Délután felkeressük a Kínai Nagyfalat, amelynek Pekinghez legközelebbi szakasza a fővárostól mintegy 70 kilométerre észak-keletre található. A több mint 6000 kilométer hosszú építmény – tulajdonképpen erődök sorozata – a Pohai-öböl partján fekvő Shanhaiguantól a Góbi-sivatagtól délre fekvő Jiayuguanig húzódik. A hatalmas falat eredetileg a környező vidékeken élő nomád törzsek ellen való védekezésként építették. A falat már az i.e. 500-as években elkezdték építeni, és a Han-dinasztia idején fejezték be a munkálatokat, igaz később többször átépítették egyes részeit. A Nagy Fal egyes részei a közhiedelemmel ellentétben „csupán” 5-600 évesek.
Éjszaka a pekingi szállodában.
4. nap: Peking, Tiltott Város, Tienanmen tér, Nyári Palota (R,E)
Reggeli után egész napos városnézés, amelynek során felkeressük a Tiltott Várost és a híres Tienanmen teret, a Mennyei Béke Kapujának terét. A tér környékén kormányzati épületek vannak, északi részén a Tienanmen kapubástya áll, amely 1651-ben nyerte el mai formáját, a bástya meghosszabbításában húzódnak a császárváros egykori falai. A tér déli részén áll Mao Ce-tung mauzóleuma, ahol kristálykoporsóban tekinthető meg a nagyvezér.
A Tienanmen kapubástya túloldalán az egykori császári palota a Tiltott Város áll, délelőtti városnézésünk másik célpontja. Ez a mintegy 500 éves épületegyüttes egyes vélemények szerint a világ legnagyobb fennmaradt császári palotája. Építését 1406-ban kezdték meg Jung-lo császár, a Ming dinasztia harmadik uralkodójának idején. Az építkezések 1420-ig tartottak. A 10 méter magas, 9000 helyiségből álló palota 24 császár otthonául szolgált az évek során. A Tiltott Város két részből áll, déli felén a hivatalos célokat szolgáló hatalmas csarnokok vannak, míg északi részén hangulatos parkokat és lakóépületeket láthatunk.
A délután folyamán megtekintjük a Nyári Palotát is. Éjszaka a pekingi szállodában.
5. nap:
Peking-Lhásza (R)
Egész napos szabadprogram Pekingben, majd az esti órákban vonatra szállunk, és éjszaka elutazunk Tibet fővárosába, Lhászába.
6. nap: Utazás a vonaton
7. nap: Lhásza
Érkezés Lhászába az esti órákban. A vasútállomásról transzfer a szállodába, a szobák elfoglalása. Az este hátralévő részében szabadprogram
Éjszaka Lhászában.
8. nap: Lhásza (R)
Reggeli után alkalmunk nyílik a Potala felfedezésére, amely a Dalai Lámák téli rezidenciájaként működött. A hatalmas palotában több mint 1000 szoba található. Az épületet 1693-ban fejezték be teljesen és ma is a világ egyik építészeti csodájaként tartják számon.
Délután a Lhásza óvárosában található Jokhang templomot keressük fel, ahol Tibet legbecsesebb vallási kegytárgyát őrzik, az arany Shakyamuni buddhát. A szobor Wen Cheng kínai hercegnő esküvői ajándéka volt, amikor feleségül ment Songtsen Gempo, tibeti királyhoz. A templom környékén található a Barkhor piac, amely Lhásza társadalmi és vallási központja.
Éjszaka szállodában.
9. nap: Lhásza (R)
A mai napon a Namtso tóhoz utazunk, majd még aznap visszatérünk Lhászaba.
10. nap: Lhásza(R)
Reggeli után folytatjuk Lhásza felfedezését. A mai napon a Drempong kolostort, a Sera templomot és a Dalai Láma egykori nyári rezidenciáját, a festői környezetben található Norbuglinka palotát keressük fel. A nap végén a szállodába megyünk.
Éjszaka Lhászában.
11. nap: Lhásza-Yangcuo Yong tó-Gyangtse-Shigatse (R)
Reggeli után Gyangtse-be utazunk. A Nyang Chu folyó partján fekvő apró, nyüzsgő város egykor egy parányi királyság fővárosa volt. A város később a Brit Indiával folytatott kereskedelem központja lett és ez volt az 1904-es Tibet elleni brit katonai expedíció kiindulópontja, amelynek során az angol katonák mintegy 5 ezer tibeti katonát öltek meg, és ágyútűzzel rombolták le a várat. Érkezés után a Palkhor Kolostort és a Wanfo Pagoda tekintjük meg. Ezután Shigatse városa felé vesszük az irányt, amely Tibet 2. legnagyobb városa. Út közben megállunk, hogy megcsodáljuk a Yangcuo Yong tavat.
12. nap: Shigatse-Dingri (R)
A délelőttöt még Shigatse-ben töltjük, ahol a Tashi Lumpo kolostor lesz az első célpontunk. Útközben megtekintjük azt a templomot, amelyben egy 26 méter magas, arannyal és drágakövekkel díszített buddha-szobor látható. A kolostor imatermeiben különböző istenségek és istennők ábrázolásai láthatók és gyakran találkozhatunk imádkozó, tanuló és vitázó szerzetesekkel.
Ezután dzsipekre szállunk és elindulunk ma esti szálláshelyünk, Dingri felé. Érkezés után elfoglaljuk szobáinkat. Az este hátralévő részében szabadprogram.
13. nap: Dingri-Nielamu-Zhangmu (R)
Reggeli után tovább indulunk. Dzsipünk a tibeti fennsík kietlen tájain halad keresztül, Nielamu tartományon. A mai szakasz vége Zhangmu városában lesz, közel a nepáli határhoz. Érkezés után a szállás elfoglalása, majd szabad program.
14. nap: Zhangmu – Barátság- híd – Kathmandu (R)
Reggeli után a Tibet és Nepál határán lévő Barátság hídhoz indulunk. A határon átkelve már nepáli terepjárókkal folytatjuk az utat az ország fővárosa, Kathmandu felé. Érkezés Kathmanduba az esti órákban, transzfer a szállodába, a szobák elfoglalása. Az este hátralévő részében szabadprogram.
15. nap: Kathmandu – Swoyambhunath – Patan (R)
Reggeli után városnézésre indulunk Kathmanduban, amelynek során megtekintjük a palotákkal és templomokkal körülvett Durbar teret. Az UNESCO világörökséghez tartozó téren zajlott a mindenkori nepáli király koronázási ünnepsége.
Ezt követően pedig a Swayambhunath sztupához indulunk, amely az ország legrégibb szent helye. A hagyomány szerint az építmény 2 ezer éves. A sztupa 3 kilométerre nyugatra található Kathmandutól a hasonló nevű völgyben, egy 77 méter magas dombon, csodálatos kilátással az egész völgyre. A sztupa a legöregebb ilyen építmény Nepálban és 1979-től az UNESCO világörökség részét képezi.
Délután folytatjuk utunkat Patan városa felé. Az építészeti és képzőművészeti emlékekben gazdag várost i.sz. 250-ben alapították, korábban Lalitpurnak hívták a települést, de az Ezer Aranytető városának is nevezik. A Kathmandutól 5 kilométerre dél-keletre fekvő város telis-tele van hindu és buddhista emlékművekkel. A város legérdekesebb látnivalói a Durbar tér, a Krishna Mandir és a Hirayana Mahabihar templomok (ez utóbbi az Arany Templom). A templomok megtekintése után a Jawalakhelben lévő Tibeti Kézműves Központban folytatjuk programunkat, majd megtekintjük a Patan múzeumot.
Éjszaka Kathmanduban.
16. nap: Boudhanath – Pashupatinath – Bhaktapur – Nagarkhot (R)
A nap folyamán Kathmandu és környékének eddig nem látott részeit és műemlékeit keressük fel. Megnézzük például a Kathmandu belvárosától 6 kilométerre található Boudhanath sztupát. A nyolcszögletű alaprajzú sztupa az i.sz. 5. században épült és a világ egyik legnagyobb ilyen építménye.
Ellátogatunk a szent Bagmati folyó partján álló Pashupatinath templomhoz is. A Sivának szentelt templom kétszintes arany tetőzettel rendelkezik, az ajtók pedig ezüstből vannak. A templom egyes feljegyzések szerint már az i.sz. 4. század előtt is működött.
A nap utolsó állomása Bhaktapur városa. A középkori város 14 kilométerre keletre található a fővárostól 1401 méter magasan és itt volt a Malla uralkodók egyik királyságának központja. A Hívek városának is hívják a települést és ez a város őrizte meg talán leginkább ősi vonásait, kulturális és építészeti műemlékeit. A városnézés során megtekintjük az Oroszlán Kaput, az 55 ablakú Palotát és a galériát is.
A koraesti órákban ellátogatunk Nagarkhotba. A Kathmandutól 30 kilométerre lévő kilátópont 2175 méter magasan fekszik, és innen gyönyörködhetünk a naplementében a Himalája legmagasabb csúcsai felett.
A túra végén az esti órákban visszatérünk Kathmanduba. Éjszaka a városban.
17.nap: Kathmandu-Budapest (R)
Szabad program Kathmanduban, majd transzfer a repülőtérre és indulás Budapestre.
18.nap: Budapest
Érkezés Budapestre.
Az ár tartalmazza:
-13 éjszaka szállás (Peking 3, Lhasza 4, Shigatse 1, Dingri 1, Zhangmu 1, Kathmandu 3) 3*-os szállodában standard kétágyas szobában reggelivel
-2 éjszaka vonaton 4 ágyas légkondicionált kupékban
-A Peking-Lhásza egyirányú vonatjegy árát 4 ágyas légkondicionált kupékban („Soft Sleeper”)
-A programban megjelölt étkezéseket (R-reggeli, E-ebéd, V-vacsora)
-A transzfereket a repülőterek és a szállodák, valamint a körutazás során a szállodák és a látnivalók között légkondicionált autóval vagy kisbusszal
-A tibeti városnézéseket 4 személyes terepjáróval
-A belépőket a múzeumokba és műemlékekbe
-A pekingi, tibeti és nepáli városnézéseket légkondicionált autóval vagy kisbusszal
-Az angol nyelvű helyi idegenvezetőt/magyar nyelvű csoportkísérőt 10 fő felett
-A transzfereket a tibeti-nepáli határtól Kathmanduig
Az ár nem tartalmazza:
-A nemzetközi retúr repülőjegy árát a Budapest-Peking és a Kathmnadu-Budapest szakaszon (kb.:200.000 - 220.000 Ft illetékkel)
-A baleset- és a sztornó biztosítás díját (nem kötelező)
-A programban megjelölteken felüli étkezéseket
-Egyéb személyi jellegű kiadásokat
-A borravalókat (javaslat: 5 USD a helyi idegenvezetőknek)
-A nepáli vízum díját (25 USD – érkezéskor a határon váltható ki)
-A kínai vízum díját (8000 Ft/fő - a budapesti nagykövetségen intézendő)
Megjegyzés: Az aktuális repülőjegy-akciókról érdeklődjön irodánkban. Nepálban ezen kívül más program és trekkingtúra is választható!
Az ajánlatban szereplő árak a CIB bank kereskedelmi árfolyamán max. 200 USD / HUF árfolyamig érvényesek.

Részvételi díj (Ft/fő, két ágyas ellátás esetén | egy ágyas felár):