(korutazasok) Vietnám kincsei      
Vietnámi utazásra invitáljuk Önöket, amely során megismerkedhetnek e különleges ország legfontosabb városaival. Természeti csodák, városnézések, valamint történelmi és vallási emlékek felfedezése vár Önökre a körutazás során! Angol idegenvezetéssel az indulás időpontja egyénileg választható, az alábbi árakon 2010 decemberig!
Részletes program:
1.nap: Budapest
Indulás Budapestről

2.nap: Hanoi
Érkezés Hanoiba, transzfer a szállodába, majd rövid pihenés után városnézés Hanoiban.
Elmegyünk a Hanoi szívében fekvő HOAN KIEM tóhoz, amelyben egy kis szigeten fekszik a Teknős Pagoda. Innen az óváros felé indulunk tovább. A szűk utcácskákat a „36 utca” néven is emlegetik és mindegyik külön nevet kapott aszerint is, hogy milyen termékkel kereskedtek hagyományosan abban az utcában.
Ezután ellátogatunk a Népművészeti Múzeumba, ahol az ország 54 népcsoportjának művészeti alkotásiat csodálhatjuk meg.
Éjszaka Hanoiban.

3. nap: Hanoi – Halong ( R, E – tengeri ebéd a hajóúton)
Reggeli után Hanoiból a Halong-öbölhöz megyünk. A Halong-öbölben részt veszünk egy hajókiránduláson és ebédünket is a hajón fogyasztjuk el.
A türkizszínű vízen és mészkősziklák között vezető hajóút közben megállunk az öböl számos barlangjai közül egynél. A hajóút közben úszó falvakban és szigetecskékben gyönyörködhetünk.
Éjszaka Halongban.

4. nap: Halong – Hanoi – Hue (R)
Reggeli után transzfer a Noi Bai reptérre és utazés Huebe. Érkezés után transzfer a szállodába, majd a szobák elfoglalása. Rövid pihenő után városnézésre indulunk.
Hue 140 évig volt Vietnám fővárosa. Számos ókori templom és francia stílusú épület található itt.
Ellátogatunk Tu Duc és Khai Dinh királyi sírjaihoz.
Tu Duc volt leghosszabban uralkodó vietnámi császár, aki még életében megterveztette és megépítette elegáns síremlékét, amelyet életében meditációs, olvasó és színházi teremként használt. Teszünk egy sétát a csendes udvar pavilonjai és lótusztavai között, majd Khai Dinh sírjához megyünk, amely egy domboldalon terül el és a vietnámi és európai stílusjegyeket ötvözi.
A nap hátralevő részében az ókori császári várost járjuk be.
Hue szívében található a császári fellegvár, amelyet a 19. század elején, a pekingi Tiltott Város mintájára építettek. Az eredeti falak 10 km hosszúak voltak, széles várárokkal körülvéve. Mára az épületek többségének csak a romjai láthatók, ugyanis legtöbbjüket a vietnámi-ameriaki háború idején lebombázták, de a megmaradt épületek révén bepillantást nyerhetünk a Nguyen dinasztia udvari életébe.
Ezután a zászlótoronyhoz, majd az impozáns Ngo Mon kapuhoz indulunk, amely a császári városrész főbejárata. Belépvén tágas, lótusztavakkal tarkított udvarokba jutunk. Megnézzük a Dien Tho palotát, az Anyakirálynő egykori lakhelyét majd a Thai Hoa palotát, a rendkívüli díszítésű fogadóteremmel, a Mandarinok csarnokát és a Kilenc dinasztiai urnát.
Az éjszakát Hue-ben töltjük.

5. nap: Hue – Danang – Hoi An (R)
Ma a Thien Mu pagodához kirándulunk egy hajóút keretében a Huong Giang folyón, amelyet a Parfüm folyó néven is ismernek. A nyolcszögletű toronnyal rendelkező Thien Mu pagoda Hue egyik legismertebb nevezetességé vált.
Hue-ből Hoi An felé utazunk tovább. Utunk gyönyörű hegyek között vezet. Danang és Hue között félúton fekszik a Hai Van vonal, az Észak- és Dél-Vietnám éghajlati zónáit elválasztó szakasz. Dél felé vesszük az irányt, Lang Co-t érintve, amely egy szép partszakasz a Dél-kínai-tenger és egy tisztavizű lagúna között.
Hoi An-ba érkezve ellátogatunk a Cham Múzeumba, ahol több mint 300 Cham művészeti alkotást tekinthetünk meg a 4. századból. Ezután elmegyünk a Márvány hegyekhez, az 5 márvány alkotta kődombhoz, valahai szigethez. A helyiek szerint az öt domb az univerzum öt elemét jelenti. A legnagyobb és leghíresebb a Thuy Son, amelynek számos természetes barlangjai is van, amelyekben buddhista kórházakat alakítottak ki az évszázadok során. A Champák uralkodása alatt ezeket a barlangokat Hindu szentélyekként használták.
Éjszaka Hoi An-ban.

6. nap: Hoi An (R)
A mai nap során folytatjuk a városnézést és részt veszünk egy hajókiránduláson a Thu Bon folyón.
Hoi An kereskedővárosát 1999-ben választották az UNESCO Világörökség részéve. A város, amely a 16. és 17. században a nyugati, kínai és japán kereskedelem központja volt, színes boltjait és kulturális sokszínűségét tükröző templomait máig megőrizte. Manapság a város a hagyományos kézműves termékek és a vásárlás paradicsomaként ismert, amelyet gyalogosan érdemes felfedezni. Látogassunk el a központi piacra és a város kicsiny kikötőjébe! A gyalogos városnézés során egy privát házba is betekintést nyerhetünk, ahol a családtagok évszázadok óta tartják a ház hagyományos berendezését. Megnézünk egy családi kápolnát is, amelyet egy jómodú kereskedő építette a szentek imádására, valamint egy tipikus kínai stílusú pagodába is.
Ezután a Fedett Japán Híd mellett fekvő Sa Huynh múzeumba megyünk, ahol Hoi An történelmével ismerkedhetünk meg. Egy kézműves műhelybe is ellátogatunk, majd a mai napi városnézést a Fedett Japán Híd pagodájánál fejezzük be, amelyet 1593-ban épített a japán közösség, hogy összekösse ezt a városrészt a patak túlpartján fekvő kínai negyeddel.
Délután indulunk a Thu Bon folyói hajókirándulásra, amely során megállunk egy fazekas és egy fafaragó falunál is, mielőtt visszatérnénk Hoi An kikötőjébe.
Éjszaka Hoi An-ban.

7. nap: Hoi An (R)
Egész napos szabadprogram. Éjszaka Hoi An-ban.

8. nap: Hoi An (R)
Egész napos szabadprogram. Éjszaka Hoi An-ban.

9. nap: Hoi An – Danang – Saigon (R)
Reggeli után Hoi An-ból Danangba utazunk, ahonnan érkezés után elrepülünk Saigonba.
Érkezés után saigoni városnézésre indulunk.
Saigon vibráló metropolisza a tradícionális és modern tökéletes keveréke. Túránkat a modernkori történelem egyik fontos épületénél, az Újraegyesítés Palotájánál kezdjük. Korábban Dél-Vietnám elnökének volt a palotája, míg nem 1975-ben tankokkal lerohanták Dél-Vietnám elesésének jelképeként. Az épületet eredeti formájában őrizték meg, valamint az akkori tankok a kapuknál elhelyezve ma is láthatók. Túránkat a Háborús Múzeumban folytatjuk, amely részletesen dokumentálja a vietnámi-amerikai háború mozzanatait. Az épületben fotókiállítást, kívül pedig fegyver-, repülő-, és tankkiállítást tekinthetünk meg.
Ezután a történelmi negyedbe megyünk, ahol a Jáde pagodát nézzük meg, majd a neo-román Notre Dame katedrálist és a központi posta épületét tekintjük meg. Elhaladunk az európai stílusú Városháza és az Operaház előtt is. A nap végén a Ben Thanh piacra látogatunk, ahol számos helyi áru között válogathatunk.
Éjszaka Saigonban.

10. nap: Saigon (R)
Egész napos szabadprogram. Éjszaka Saigonban.

11. nap: Saigon – Budapest (R)
Reggeli után transzfer a repülőtérre és

12. nap: Budapest
Érkezés Budapestre.

Az ár tartalmazza:
- 9 szállást 3*-os szállodákban kétágyas szobában reggelivel
- a szárazföldi transzfereket a program szerint
- a hajótranszfereket a program szerint
- a következő repülőjegyek árát illetékkel együtt: Hanoi – Hue, Danang - Saigon
- a programban szereplő étkezéseket (R-reggeli, E- ebéd, V-vacsora) – korai repülés esetén reggeli csomag helyettesítheti a szállodai reggelit
- a helyi angol nyelvű idegenvezetőt a programban szereplő városnézések során
- a belépőjegyeket a városnézések során

Az ár nem tartalmazza:
- a nemzetközi retúr repülőjegyet és illetéket a Budapest-Hanoi, Saigon-Budapest szakaszon
- a programban nem szereplő étkezéseket
- a vízumdíjakat
- a BBP- és stornó biztosítást
- az egyéb személyi jellegű kiadásokat
- a borravalókat

Megjegyzés:
Helyi angol nyelvű idegenvezetéssel utasaink saját maguk választhatják meg az indulás időpontját. Az általunk megadott időpontok a magyar idegenvezetővel induló utakra vonatkoznak.

Az ajánlatban szereplő árak a CIB bank kereskedelmi árfolyamán max. 200 USD / HUF árfolyamig és 2010 decemberig érvényesek.
Részvételi díj (Ft/fő, két ágyas ellátás esetén | egy ágyas felár):
2-3 fő, helyi angol nyelvű idegenvezetővel
245 000 Ft / 50 000 Ft
4-6 fő, helyi angol nyelvű idegenvezetővel
225 000 Ft / 50 000 Ft
7-9 fő, helyi angol nyelvű idegenvezetővel
210 000 Ft / 50 000 Ft
10 fő felett, magyar idegenvezetővel
290 000 Ft / 50 000 Ft
15 fő felett, magyar idegenvezetővel
245 000 Ft / 50 000 Ft
Időtartam:
12 nap
Helyszín:
Vietnám
Indulási időpontok:
2010. november 6.
Kapcsolodó linkek:
Az úthoz tartozó térkép