 |
Körutazás a Mekong mentén |
|
Fedezzen fel velünk egy néhány éve még teljesen elzárt, alig ismert országot, Kambodzsát! Járja be ezt a fantasztikus helyet a Mekong folyó mentén, látogasson el Phnom Penhbe, a fővárosba, vagy az ország észak-keleti csücskébe a gyönyörű hegyi tavak világába! Barangoljon a világ hét csodájának egyikeként számon tartott romvárosban, Angkorban és csodálja meg a dzsungellel benőtt templomokat!
Részletes program:
1. nap: Budapest-Bangkok
Indulás Budapestről Bangkokba.
2. nap: Bangkok-Siem Reap-Angkor (V)
Érkezés a bangkoki nemzetközi repülőtérre, ahonnan átszállás után tovább utazás Kambodzsába, Siem Reap városába. A mintegy egyórás repülést követően utunk Angkorba vezet, ahol elsőként Angkor Thom városának fallal körülzárt hatalmas területét keressük fel. Itt megtekintjük többek közt a 217 emberi arc-szoborral ékesített Bayon templomot, az ókori piramisokhoz hasonlatos Baphuont, Angkor Thom monumentális Déli-kapuját, a Phimeanakas templomot, illetve a felvonulások és ünnepségek idején a királyi család páholyául szolgáló Elefánt- és Leprás király teraszt.
Ezután visszabuszozunk a 6 kilométerre lévő városba és elfoglaljuk szállodai szobáinkat, majd a szálloda éttermében elfogyasztjuk ebédünket.
Ebéd után ismét visszatérünk Angkor templomaihoz, ezúttal a leghíresebb templom-együttest keressük fel, Angkor Watot. Miután közelről is megcsodáltuk a hatalmas vizesárokkal körülvett 5 tornyú templomot, még ennél is szebb látványban lehet részünk, amikor felkapaszkodunk a Phnom Bakeng dombra, és innen nézzük végig, ahogy a naplemente vörösre festi Angkor Wat tornyait. Lélegzetelállító, feledhetetlen látvány.
Este vacsoránkat Siem Reapban egy helyi étteremben fogyasztjuk el. Az éjszakát a hotelben töltjük.
3. nap: Angkor (R,E,V)
Reggeli után ismét Angkor felé vesszük az irányt és ez alkalommal néhány kevésbé ismert, de az előző nap látottakhoz hasonlóan gyönyörű templomot keresünk fel. Megnézzük a Prasat Kravan, a hatalmas (800x400 méteres) mesterséges Sras Srang tavat, a vele szemben az út másik oldalán álló Banteay Kdei buddhista templomot, a Ta Keo, a Thommanon és a Chau Say tevoda szentélyeket, és talán a legérdekesebb épületegyüttest mind közül, a hatalmas fákkal és dzsungellel benőtt Ta Prohm templomot.
Ebédre és egy kis hűsölésre ismét visszatérünk a szállodába, hogy aztán délután ismét bevegyük magunkat a templomok közé. Délután a Pre Rup, az East Mebon, a Ta Som, a Neak Poan és a Preah Khan templomokat keressük fel. Vacsoránkat ismét egy kellemes városi étteremben fogyasztjuk el, az éjszakát pedig a hotelben töltjük.
4. nap: Siem Reap-Phnom Penh (R,E,V)
Reggeli után busszal a Tonlé Sap tó kikötőjéhez indulunk és hajóval Kambodzsa fővárosába Phnom Penhbe hajózunk keresztül Dél-kelet Ázsia legnagyobb taván. Érkezés után elfoglaljuk szállodai szobáinkat, majd egy helyi étteremben megebédelünk.
A délután városnézéssel telik, amelynek keretében felkeressük a Wat Phnom templomot és ellátogatunk a kambodzsai Nemzeti Múzeumba, ahol a khmer birodalom művészeti örökségébe nyerhetünk bepillantást, majd pedig felkeressük a királyi palotához tartozó Ezüst Pagodát.
A helyi étteremben elfogyasztott vacsoránk után az éjszakát a szállodában töltjük.
5. nap: Phnom Penh-Kampong Cham (R,E,V)
Reggeli után busszal indulunk útnak, hogy az ország keleti részében felkeressük Kambodzsa harmadik legnagyobb városát, a Mekong partján lévő Kampong Chamot. A városban megtekinjük a 11. századból származó buddhista szentélyt, a Wat Nokor Bacheay-t, ahol egy hatalmas ébredő buddha szoborban is gyönyörködhetünk. Ezután megtekintjük a várostól 7 km-re lévő Phnom Pros és Phnom Srey szentélyeket (A Férfi és a Nő dombot) is, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környező vidékre.
Az ebédet egy helyi étteremben fogyasztjuk el.
Ebéd után a Wat Hanchey pagodát keressük fel, amely szintén egy domb tetején áll és korábban szintén jelentős vallási központ volt. Ma pedig az egyik legtökéletesebb hely a fotózásra, ugyanis fantasztikus látvány nyílik a dombról az alant kanyargó Mekongra.
A vacsorát szintén egy helyi étteremben fogyasztjuk el, majd pedig az éjszakát Kampong Chamban töltjük.
6. nap: Kampong Cham-Kratie (R,E,V)
Reggeli után tovább folytatjuk utunkat észak felé a Mekong mentén a szomszédos Kratie tartományba és a hasonló nevű városba. Útközben megnézzük a Chum gumiültetvényt, majd Kratie városába érkezve elfoglaljuk szállásunkat.
A szobák elfoglalása és az ebéd között szabadprogram, ezalatt rövid séta tehető a városban.
Ebéd után megtekintjük a közelben lévő 100 oszlopos pagodát Phnom Sambokban. A dombon álló építmény ma is aktív vallási helyszín. Útban visszafelé Kampi városánál megnézzük a ritka és veszélyeztetett édesvízi delfineket, amelyek nagy számban egyedül a Mekong ezen szakaszán fordulnak elő, bár néhány példány a folyó laoszi szakaszán és kisebb számban Bangladeshben és Burmában is él.
Visszatérve Kratie városába, elfogyasztjuk vacsoránkat, és az éjszakát a hotelben töltjük.
7. nap: Kratie-Stung Treng (R,E,V)
Reggelinket korán kell elfogyasztanunk, hogy minél előbb indulhassunk kambodzsai körutazásunk következő állomására, a mintegy 150 kilométerre északra fekvő Stung Treng városába, a hasonló nevű tartomány központjába. Az érkezést követően elfoglaljuk szállodai szobáinkat, majd pedig hajóra szállunk és átkelünk a Mekongon, hogy megnézzük Thala Boravit romjait, az Angkor előtti, Chenla birodalom idejéből. Visszatérve a városban rövid városnéző sétát teszünk Stung Trengben.
Az ebédet és vacsorát egy helyi étteremben fogyasztjuk el, délután pedig szabadprogram áll rendelkezésünkre. Az éjszakát a városban töltjük.
8. nap: Stung Treng-Rattanakiri (R,E,V)
Reggeli után folytatjuk utunkat és Kambodzsa legtávolabbi vidékére, Rattanakiri tartományba utazunk. A 4 órás utat követően elfoglaljuk szobáinkat és egy jóleső zuhany után egy kiadós ebédben is részünk lesz.
Délután kirándulásra indulunk a közeli Yeak Lom tóhoz, amely mintegy 4000 évvel ezelőtt, egy vulkán kitörésekor keletkezett. A 800 méter átmérőjű tavacska 50 méter mély és egy 2,5 km-es kellemes sétával körbejárható. Ezután felkapaszkodunk az Eisei Pattamak hegyre, ahonnan gyönyörű kilátásban lehet részünk a környező vidékre és a hatalmas ébredő buddha szoborra.
Visszatérve vacsoránkat egy helyi étteremben költjük el, az éjszakát a hotelben töltjük.
9. nap: Rattanakiri (R,E,V)
Reggeli után elsétálunk a piacra, ahol a környező hegyi törzsek tagjai árusítják portékáikat, majd némi alkudozás után felkerekedünk és elindulunk a 68 méter mély Lumkut hegyi tóhoz.
A piknikebédet a tó partján fogyasztjuk el.
Ebéd után a visszafelé vezető úton megnézünk egy drágakőbányát, ellátogatunk Cheit nevű faluba, ahol a tumpoun törzs tagjai élnek és felkeressük a tartomány kormányzójának kávéültetvényét is.
Vacsora egy helyi étteremben. Éjszaka a szállodában.
10. nap: Rattanakiri-Kratie (R,E,V)
Reggeli után délnek vesszük az irányt és visszaindulunk Kratie tartományba. Érkezés után elfoglaljuk szállodai szobáinkat, majd ebéd egy helyi étteremben.
Délután szabadprogram, majd vacsora. Az éjszakát Kratie-ban töltjük.
11. nap: Kratie-Phnom Penh (R,E,V)
Reggeli után folytatjuk az utunkat a főváros Phnom Penh felé. Érkezés után elfoglaljuk szállodai szobáinkat, majd ebéd egy helyi étteremben.
Délután szabadprogram, majd vacsora. Az éjszakát Phnom Penhben töltjük.
12. nap: Phnom Penh-Bangkok (R)
Reggeli után transzfer a repülőtérre és indulás vissza Bangkok érintésével Budapestre.
13. nap: Bangkok-Budapest
Érkezés Budapestre.
Az ár tartalmazza:
- A szárazföldi közlekedést Kambodzsában légkondicionált busszal vagy minibusszal és hajóval
-13 éjszaka szállást 3*-os hotelben, standard kétágyas szobában reggelivel
- A programban szereplő városnézéseket angol vagy francia nyelvű idegenvezetővel,
10 fő felett magyar nyelvű csoportkísérővel
- A belépőjegyek árát a múzeumokba és műemlékekbe
- A programban megjelölt ellátást (R-reggeli, E-ebéd, V-vacsora)
Az ár nem tartalmazza:
-A nemzetközi repülőjegyek és illetékek árát (Budapest-Bangkok, Bangkok-Siem Reap, Phnom Penh-Bangkok)
- A kilépési illetékeket: Thaiföld: 700 Baht - helyszínen fizetendő, Kambodzsa: 25 USD – a helyszínen fizetendő
- A vízumok árát:
Thaiföld: Budapesten intézve ingyenes; érkezéskor intézve 1000 Baht
Kambodzsa: 25 USD
Laosz: 30 USD
A kambodzsai és a laoszi vízumot érkezés után a repülőtéren lehet beszerezni. Mindegyik vízumhoz igazolványkép szükséges.
- A programban nem szereplő étkezések díját
- A programban nem szereplő városnézések díját
- Az egyéb személyi költségek díját
- BBP- és stornó biztosítást (nem kötelező)
Megjegyzés:
Az ajánlatban szereplő árak a CIB bank kereskedelmi árfolyamán max. 200 USD / HUF árfolyamig érvényesek.

Részvételi díj (Ft/fő, két ágyas ellátás esetén | egy ágyas felár):